A Barcelona vinné a Milan távozóját – sajtóhír

Az AC Milan lejáró szerződésű középpályásának jövőjével kapcsolatban napról napra újabb és újabb találgatások látnak napvilágot…

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

A Catalunya Radio beszámolói szerint a Barcelona csapata is meg akarja szerezni az AC Milan együttesétől legkésőbb nyáron, lejáró szerződése révén ingyen távozni készülő Franck Kessiét.

A 25 esztendős elefántcsontparti középpályás 2017 óta szolgálja a Rossonerit, először még az Atalantától kölcsönben, később 32 millió euró ellenében véglegesítették, és mindent egybevetve már több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Bár időről időre szóba került a neve az angol csapatok radarján, a milánói klubnál töretlen volt a bizalom irányába, és semmiképpen sem szerették volna eladni őt, azonban mivel lejáró szerződése továbbra sem került megújításra, egyre valószínűbbnek tűnhet a nyári távozása.

Kessié korábban hazáján kívül kizárólag Olaszországban futballozott. Az elmúlt hetekben a teljesség igénye nélkül a Tottenham, a Paris Saint-Germain, az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United csapataival hozták őt hírbe.

Milan – téli átigazolások

Érkezők: Antonio Mirante (klub nélkül – ingyen)

Távozók: Andrea Conti (Sampdoria – ?)

FC Barcelona – téli átigazolások

Érkezők: Ferran Torres (Manchester City – 55 millió), Dani Alves (klub nélkül – ingyen)

Távozók: Sergio Agüero (visszavonult), Philippe Coutinho (Aston Villa – kölcsön), Álex Collado (Granada – kölcsön), Yusuf Demir (Rapid Wien – kölcsönből vissza)