Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig együttese bejelentette, hogy kölcsönadta középpályását, Ilaix Moribát a Valenciának.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Visszatért a spanyol bajnokságba Ilaix Moriba. A tavalyi idényben még a Barcelonánál futballozó fiatal gyémánt Németországba tette át a székhelyét a nyáron, miután nem tudott megegyezni a “piszkos anyagiakról” a Barcával. Az RB Leipzignél viszont messze nem úgy alakultak az első hónapjai, ahogyan ő azt elképztelte. Moriba ugyanis összesen 6 mérkőzésen kapott lehetőséget a lipcsei alakulatnál, és ezeken a meccseken 100 percet tölthetett a pályán. Nem meglepő módon a Leipzig vezetősége is úgy látta jónak, ha kölcsönadják a 19 esztendős középpályást egy olyan csapathoz, ahol több játéklehetőséghez juthat. Így került Moriba a Valenciához, ahol az idény második felét fogja tölteni.
Moriba kölcsönszerződésében nem szerepel vásárlási opció, új csapatában pedig a 23-as számú mezt fogja viselni.
🔴📻 EN DIRECTO | Comienza L’informatiu del VCF con toda la información sobre la incorporación de @IlaixMK
Puedes seguirlo través de:
📱 https://t.co/lvJFC26q8c
💻 https://t.co/RwGXdg3Ksb
📻 92.6 FM (Valencia) pic.twitter.com/QD2KslgdfP— Valencia CF (@valenciacf) January 28, 2022
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…