Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Giroud duplázott, az AC Milan nyerte a városi derbit! – videóval

Olivier Giroud duplájának köszönhetően az AC Milan begyűjtötte a három pontot a városi rivális Inter ellen az olasz élvonal (Serie A) 24. fordulójában…

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Az első félidőben egyértelműen az Inter akarata érvényesült inkább. A 10. percben ugyan már Dumfries révén Inzaghi csapata bevette az AC Milan hálóját, de Perisic, aki beadta a labdát, lesen állt. A 26. minutumban Barella eresztett meg egy lövést, az olasz nem sokkal, de végül célt tévesztett. A 28. percben Dumfries került ziccerbe, a holland védő azonban nem tudta gólra váltani azt, mivel Maignan védte a kísérletét. A 35. minutumban az AC Milan is megvillant Tonali jóvoltából, a fiatal középpályás ekkor egy életerős löketet eresztett meg, Handanovic viszont bravúrral hárított. A 39. percben megtört a gólcsend, egy szögletet követően Ivan Perisic vette be Maignan hálóját. A folytatást tehát egygólos Inter előnyből várhattuk. 

A fordulás után rendkívül sokat javult az AC Milan játéka, Pioli legénysége felnőtt az Inter mellé, sőt a második játékrészben jó formán a Rossoneri irányított. A 75. percben nagy kavarodás közepette Olivier Giroud találatával egyenlített a Milan, majd a 78. minutumban szintén a francia révén fordított. Inzaghi próbált frissíteni, de az utolsó jó 15-20 percben nem igazán a szép megmozdulásokról szólt a találkozó. Két ellentétes félidőt láthattunk a mérkőzés folyamán, melynek végén a három pontot az AC Milan zsebelte be. 

Internazionale – AC Milan 1-2 (1-0)
Helyszín
: San Siro (Stadio Giuseppe Meazza, Milánó); Vezette: Marco Guida
Gólszerzők: Perisic (39.) ill. Giroud (75., 78.)
Sárga lapok: Calhanoglu (60.), Skriniar (84.) ill. Romagnoli (21.), Diaz (72.), Bennacer (76.), Krunic (90+1.)
Kiállítás: – ill. Hernandez (90+6.)

InternazionaleHandanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni (Darmian 82.) – Dumfries, Barella, Brozovic (Vecino 82.), Calhanoglu (Vidal 73.), Perisic (Dimarco 70.) – Martinez (Sanchez 70.), Dzeko. Vezetőedző: Simone Inzaghi

AC MilanMaignan – Calabria, Kalulu, Romagnoli, Hernandez – Tonali, Bennacer (Krunic 80.) – Saelemaekers (Messias 46.), Kessie (Diaz 58.), Leao – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli

A mérkőzés videós összefoglalója:

Serie 24. fordulójának további programja és végeredményei:

Szombat:
AS Roma – Genoa 0-0

Inter – AC Milan 1-2
Lazio – Fiorentina (20:45, Sport 2)

Vasárnap:
Atalanta – Cagliari (12:30, Sport 2)
Bologna – Empoli (15:00)
Sampdoria – Sassuolo (15:00)
Venezia – Napoli (15:00, Sport 2)
Udinese – Torino (18:00, Sport 2)
Juventus – Hellas Verona (20:45, Sport 2)

Hétfő:
Salernitana – Spezia (20:45)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: