Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végleg távozhat az MU brazilja – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Manchester United mellőzött brazil középpályását foglalkoztató Flamengo elégedett a játékos szolgálataival, és a mostani kölcsönt követően is igényt tartana rá…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

Az UOL információi szerint a brazil Flamengo egyesülete mindenképpen marasztalni szeretné a mostani kölcsön után a Manchester United csapatától foglalkoztatott Andreas Pereirát, mivel elégedettek a középpályás szolgálataival.

Az egyszeres brazil válogatott irányító a “vörös ördögök” akadémiáján nevelkedett, azonban a felnőttcsapatban való 2014-es debütálása óta számtalan alkalommal adták őt kölcsön. Pereira minden sorozatot figyelembe véve 75 mérkőzésen viselhette az MU szerelését, miközben kölcsönben a Granada, a Valencia és a Lazio is foglalkoztatta őt, múlt nyár óta pedig a riói klub alkalmazásban szerepel.

A 26 éves középpályás 24 mérkőzés alatt ötször volt eredményes mostani kenyéradója színeiben, legemlékezetesebb alkotása azonban egy negatív megmozdulás volt, a Libertadores-kupa tavalyi döntőjében ugyanis hosszabbításbeli hibájából vesztettek a Palmeiras ellen.