Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi döntött a válogatottbeli szereplésről

A tavalyi Copa Américát megnyerő argentin válogatott a legutóbbi két vb-selejtezőjén nélkülözte legnagyobb klasszisát, azonban március végén már újra számítanak rá…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A Paris Saint-Germain csapatában játszó, Lionel Messi a szerdai napon meghozta a döntését, hogy az argentin válogatott hó végén esedékes két világbajnoki selejtező-mérkőzésén újra készen áll a nemzeti csapat rendelkezésére állni.

Mint ismeretes, a január végén-február elején lejátszott két találkozón a hétszeres aranylabdás a koronavírus-fertőzése utáni gyengébb formája és nem megfelelő fizikai állapota miatt nem tartott az argentin válogatottal. Ennek ellenére az Albiceleste továbbra is őrzi veretlenségét, amely immár 27 mérkőzés óta tart és már korábban kvalifikálta magát az idei katari világbajnokságra.

Az egykori kétszeres világbajnok nemzeti csapat március 25-én Venezuelát fogadja, március 29-én pedig Ecuador együtteséhez látogat a kvalifikáció során.

Messi az aktuális selejtező-sorozatban eddig 12 mérkőzésen hat gólt szerzett.