Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Xavi kritikus szavai!

A katalánok trénere érthető módon nem volt elégedett csapat játékával a Galatasaray elleni találkozót követően. 

Mint ismert, a Barca igencsak visszafogott játékkal, kevés helyzetet kialakítva végzett 0-0-ára török riválisával szemben úgy, hogy a törököknek volt egy videózás után visszaont góljuk is a hajrához érve.

“Mindig is hangoztattam, hogy itt már nincsenek rossz csapatok. Lehet, hogy mi voltunk az esélyesei a meccsnek, de az Európa-liga is egy nagyon kemény és nehéz sorozat. Nem játszottunk jól, de most már előrefelé kell tekintenünk, és dolgozni tovább!” – kezdte gondolatmenetét a katalánok trénere.

“Még így is jobbak voltunk a Galatasaraynál, nem biztos, hogy fair eredmény született ezzel a 0-0-ával. Talán túlságosan is elvártuk magunktól, hogy a győzelem jönni fog – Sohasem jön magától! Ugyan semmi nem dőlt el, de el kell ismernünk, hogy ezzel a döntetlennel egy kellemetlen helyzetbe kerültünk a törökországi visszavágó előtt!” – folytatta Xavi, majd rámutatott arra, szerinte hol hibáztak a meccsen: “Különösen az első félidőben játszottunk gyengén és lassan. Nem értük el azt a szintet, amit elvárnánk magunktól. A másodikban már feljavultunk, de a kapu előtt nem tudtunk hatékonyak lenni. Dicséret illeti a Galatasarayt is, hiszen fenomenálisan védekeztek, alig engedtek helyzetbe kerülni bennünket!” – így Xavi.

 

A párharc visszavágóját egy hét múlva, csütörtökön rendezik majd Isztambulban!