Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem lép többet pályára a török válogatottban Burak Yilmaz

Bejelentette visszavonulását a török labdarúgó-válogatottból a csapatkapitány Burak Yilmaz, aki csütörtök este tizenegyest hagyott ki a portugálokkal szemben 3-1-re elveszített világbajnoki pótselejtezőn.

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A francia bajnoki címvédő Lille csatára a portói mérkőzés második félidejében, 2-0-s portugál vezetésnél szépített, majd a 85. percben büntetőt rúghatott, de a felső léc fölé bombázta a labdát, írja az MTI. A portugálok a ráadásban még egy gólt szereztek, így ők játszhatnak majd kedden a vb-re jutásért az Európa-bajnok olaszokat kiejtő észak-macedónok ellen.

“Ha berúgtam volna azt a tizenegyest, akkor nehézzé vált volna a helyzet Portugáliának. Kihagytam, de miért? Engem is sokkolt ez az egész”

– nyilatkozott Yilmaz a török sajtónak, majd közölte, hogy többet nem szerepel a válogatottban.

“Változásra van szükség. Ahogyan én átvettem az irányítást annak idején, úgy kell most nekem átadnom azt a csapattársaimnak, és kívülről támogatnom őket”

– fogalmazott a 36 éves támadó, és hangsúlyozta: döntése végleges, minden érzelemtől mentes, melyet racionális módon hozott meg, mert szerinte “a változásnak be kell következnie”.

Yilmaz 77 alkalommal szerepelt a török nemzeti tizenegyben, melynek színeiben 31 gólt szerzett, s játszott a 2016-os, valamint a 2020-ról tavalyra halasztott – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságon. A csatár a Lille-ben 2020 augusztusa óta futballozik, de korábban megfordult többek között a Besiktasban, a Fenerbahcéban és a Galatasaray-ban is.

Törökország válogatottja legutóbb 2002-ben szerepelt világbajnokságon, és akkor bronzérmes volt Brazília és Németország mögött.