Visszavonul a válogatottól az olaszok veterán vezére – sajtóhír

Az olasz válogatott vereséget szenvedett az Észak-Macedónia elleni pótselejtező során, így az Azzurri történetében először az egymást követő második világbajnokságról maradt le, amely komoly változásokat hozhat…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Roberto Mancini kérdőjelessé vált (?) pozíciója mellett minden bizonnyal több idősebb játékos is búcsút inthet az olasz válogatottnak. A La Gazzetta dello Sport információi szerint az Azzurri veterán csapatkapitánya, Giorgio Chiellini már csak a törökök elleni, keddi összecsapáson, és az Argentína elleni június elsejei mérkőzésen fog pályára lépni az olasz válogatottban, utána búcsút int a nemzeti együttesnek.

A lap megemlíti, hogy a Juventus csapatával még 2023 nyaráig élő szerződésben álló rutinos hátvéd a klubjától való távozását követően még az MLS-ben szeretne eltölteni egy évet. Chiellini 2004 óta áll a torinói gárda alkalmazásában, ezalatt már több mint 500 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Az elmúlt közel két évtized alatt az “Öreg Hölgy” emblematikus figurája lett, kilenc olasz bajnoki címet és öt Coppa Italiát nyert a csapattal, miközben két BL-döntős csapat tagja volt.

A 37 éves pisai születésű labdarúgó 2004 óta 115 mérkőzésen lépett pályára a Squadra Azzurra szerelésében, s csapatkapitánya volt a tavalyi Európa-bajnokságot megnyerő válogatottnak.