Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21-es Eb-selejtező: Lengyelország és Magyarország nem bírt egymással

A magyar utánpótlás válogatott San Marino legyőzését követően egy sokkal erősebb ellenféllel kellett megmérkőzzön, és ha életben akarta tartani továbbjutási esélyeit, muszáj volt nyernie idegenben.


Az első játékrész elején a lengyelek több alkalommal is vezetéshez juthattak volna, de vagy célt tévesztettek vagy a kapufa mentette meg a magyarokat. Azonban csapatunkat sem szabadott leírni, ugyanis az ellentámadásinkban a széleken mindig ott volt a veszély, amiből végül meg is szereztük a vezetést. Egy jobboldali offenzíva végén Baráth Péter centerezett a kapu elé, ahol teljesen egyedül és zavartalanul érkezett középen Németh András, aki megszerezte Magyarország számára a vezetést a 35. percben (0-1), így magyar előnnyel fordultak a csapatok.

A második félidőben végig a lengyelek domináltak, csak ritkán jutottunk ellenfelünk térfelére. Azonban a hazaiak ezúttal sem voltak túl pontosak, de ha célba is ért volna egy lövésük, akkor vagy a védelem vagy Hegyi kapus bravúrjai mentettek meg minket a góltól. Viszont a hosszabbításban kaptak egy ajándéknak mondható büntetőt a lengyelek, amelyet Skoras értékesített, így végül 1-1-es döntetlen született. Magyarország ezzel lemondhat az Európa-bajnoki álmairól, de a lengyeleknek sem kedvező ez az egy pont.

Lengyelország – Magyarország 1-1 (0-1)
Helyszín: Stadion im. Ernesta Pohla (Zabrze), Játékvezető: K. Hagenes (norvég)
Gólszerzők: M. Skoras (90+5. – büntetőből) ill. Németh A. (35.)

A selejtezőcsoport jelenlegi állása