Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb-selejtező: győzelmének köszönhetően a második helyen zárt a magyar válogatott

A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második is kijut az U17-es Európa-bajnokságra, így a mieink még reménykedhetnek az Eb-részvételben!

Már a 4. percben vezetést szerzett a magyar válogatott, Lisztes volt eredményes a meccs elején (1-0). A 12. percben Bodnár öngóljával egyenlített Szlovákia (1-1). Szerencsére viszonylag gyorsan jött az újabb magyar gól, a 25. minutumban Komlósi talált be (2-1). A 63. percben Pesti zárta le a meccset (3-1), és mivel a csoport másik összecsapásán ikszeltek a görögök és a hollandok, a magyar válogatott a kvartett második helyén zárt. A csoportmásodikok sorrendjének kialakításánál csak az első és a harmadik helyezettek elleni meccsek eredményét veszik figyelembe, és ebben a tekintetben a magyar válogatott nem áll túl jól. Az elsőként végző hollandoktól 2–0-ra kikaptunk, a harmadik görögökkel 1–1-re végeztünk, így mínusz kettes gólkülönbséggel egy pontot viszünk az összevetésbe. Sajnos hat csoportmásodik is jobb a magyar válogatottnál, mert legalább három pontot szereztek.

A 6. csoport küzdelmeit április második felében rendezik meg, az ottani leendő másodiknak a miénknél rosszabb mérleget kell produkálnia, hogy Szélesiék jussanak ki az Európa-bajnokságra.

Magyarország – Szlovákia 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Lisztes (4.), Komlósi (25.), Pesti (63.), ill. Bodnár (12. – öngól)

A csoport másik meccsén:

Görögország – Hollandia 0-0

A csoport végeredménye:

A csoportmásodikok rangsora:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)