Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: bejelentette alapembere hosszabbítását a Lazio – HIVATALOS

A Lazio a saját honlapján, ám csak mintegy mellékzöngeként számolt be arról, hogy szerződést hosszabbított alapemberével, a montenegrói válogatott Adam Marusic-csal. Az eseményt egy pénzügyi jelentés „buktatta le”.

(Photo by Giuseppe Bellini/Getty Images)

Az olasz bajnokság tabellájának hetedik helyén álló Lazio a saját weboldalán mutatta be féléves pénzügyi mérlegét. A jelentés pedig többek között tartalmazta a 29 esztendős Marusic szerződésének megújítását is. Ezek szerint a negyvenötszörös válogatott védő mégsem távozik az idény végén, lévén lejáró kontraktusa egészen 2024. nyaráig került megújításra.

Marusic alapember a Lazioban, amelyhez még 2017-ben érkezett. A montenegrói légiós a belga Oostendeben, illetve előtte a Kortrijkben futballozott. A Belgrádban született bekk a helyi Vozdovac-ban nevelkedett.

A Lazio jelen állás szerint harcban van a nemzetközi kupaindulásért. A római klub egyébként a mostani idényben is ott volt az Európa-ligában. Maurizio Sarri tanítványai a Porto ellen estek ki pár héttel ezelőtt.