Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: vereséget szenvedett a Napoli és az Atalanta is – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 32. fordulójában a Napoli a Fiorentinával találkozott, de a firenzeiek nagyon jó napot fogtak ki és le is győzték a nápolyiakat, akiknek ezzel elszállt az esélyük, hogy átvegyék a tabella első helyét. Az Atalantának se volt jó napja, a bergamóiak a Sassuolótól kaptak ki. A Lazio viszont a nap nyitó mérkőzésén remekül szerepelt, és Immobile mesterhármasával legyőzte a Genoát.

(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)

Napoli – Fiorentina:

Kiegyenlített első félidőt játszottak a csapatok. A 14. percben Osimhen betalált ugyan a kapuba, azonban les miatt érvénytelenítették a találatot. A 16. percben már a Fiorentina került helyzetbe és Ospinának kellett nagyot védenie, miután Biraghi megcélozta a kapu bal oldalát. A vezetést is a firenzeiek szerezték meg a 29. percben, amikor Nicolas Gonzalez lőtt szépen a léc alá. Ezt követően egy veszélyesnek tűnő, ám a kaput elkerülő Mario Rui lövésen kívül sok dolog már nem történt az első játékrészben.

A második félidőt jól kezdte a Napoli, és bár a 49. percben Osimhen éppen csak centikkel lőtt a kapu mellé, az 58. percben már kiegyenlítettek a hazaiak, miután Mertens lőtt kapura a tizenhatosról és bevágta a labdát a kapu bal alsó sarkába. Ez azonban feltüzelte a Fiorentinát, és ismét vezetést szerzett a 66. percben, amikor Gonzalez passza után Ikone lőtt laposan a kapu bal oldalába. Nem kellett sokat várni a vendégek harmadik találatára sem, hiszen a 72. percben Cabral lőtt szépen Ospina mellett a jobb alsó sarokba. Nem adta fel azonban a Napoli, és először a 77. percben Mertens fejelt centikkel a léc fölé. A 84. percben azonban jött a szépítés, amikor Mario Rui passza után Osimhen lőtte ki gyönyörűen a bal felső sarkot. Hiába nyomta meg a végét a Napoli, a Fiorentina már kihúzta a végéig és megnyerte a mérkőzést.

Napoli – Fiorentina 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Mertens (58.), Osimhen (84.) ill. Gonzalez (29.) Ikone (66.), Cabral (72.)
Sárga lap: – ill. Milenkovic (11.), Cabral (73.), Ikone (88.)
Kiállítás: – ill. –


Genoa – Lazio:

Már az első félidőben jobban játszott a Lazio, és bár voltak helyzeteik, sokáig nem jött a gól. Sőt, az első nagy ziccer is a Genoa nevéhez fűződött, amikor a 17. percben Ostigard próbálta meg a hálóba fejelni a beadást, de a vendégek kapusa hatalmasat védett. Végül a 31. percben jött össze vezetést a Laziónak, miután Marusic szlalomozott át a védők között, majd kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. Volt néhány kapura lövése a Genoának is, de a befejezések gyengék voltak A 46 .percben ráadásul kétgólosra növelte az előnyét a Lazio, amikor Immobile a védőket megelőzve a bal alsó sarokba lőtt.

A második félidő már jobban a vendégeké volt, és a 63. percben Immobile megszerezte a második gólját is: az első lövését még védte a kapus, azonban a kipattanó is az övé lett, amit a kapu jobb oldalába fejelt. A 68. percben volt egy kis zavar a Laziónál, és Patric öngóljával szépíteni tudott a Genoa. Immobile azonban itt nem állt le, és a 76. percben mesterhármast szerzett: szólója után az olasz csatár Sirigu mellett lőtt a kapu jobb oldalába. Ezzel már nem tudott mit kezdeni a Genoa, és a Lazio sem nyomta már annyira, így már nem változott az eredmény.

Genoa – Lazio 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Patric (68 – öngól) ill. Marusic (31.), Immobile (45+1. 63. 76.)
Sárga lap: – ill. Lucas Leiva (37.)
Kiállítás: – ill. –

Sassuolo – Atalanta:

Már az első félidőben jobban játszott a Sassuolo, és már rögtön a 2. percben ziccerbe került, amikor Maxi Lopez lövését védte bravúrral Sportiello. A 22. percben Berardi már be is talált a kapuba, azonban les miatt érvénytelenítették a gólt. A vezetést végül a 24. percben szerezték meg a hazaiak, amikor Traoré vette át a felé érkező passzt, majd azonnal a léc alá lőtt. A szünetig még volt egy-két kisebb helyzete a Sassuolónak, de a befejezések pontatlanok voltak.

A második félidőben már jobban játszott valamivel az Atalanta, de a gólokat a hazai csapat lőtte. A 62. percben növelte is előnyét a Sassuolo, amikor Traore szlalomozott át a védők között, majd hatalmas lövést küldött a bal alsó sarokba, ezzel megszerezve a második találatát is. A 69. percben ott volt az esély az Atalanta előtt is, de Pasalic fejese épphogy elkerülte a kapu jobb oldalát. A 82. percben ott lehetett volna a harmadik is a Sassuolónak, de Defrel lövése a jobb kapufán csattant. A 92. percben végül összejött a szépítés az Atalantának, miután Muriel a kapust kicselezve lőtt az üres kapuba, de az egyenlítésre már nem maradt idejük.

Sassuolo – Atalanta 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Traore (24. 61.) ill. Muriel (90+3.)
Sárga lap: Henrique (39.) ill. Zappacosta (90+2.)
Kiállítás: – ill. –

A 32. forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat
Empoli – Spezia 0-0
Inter – Verona 2-0
Cagliari – Juventus 1-2

Vasárnap
Genoa – Lazio 1-4
Napoli – Fiorentina 2-3
Sassuolo – Atalanta 2-1
Venezia – Udinese 1-2
18:00 AS Roma – Salernitana (Tv: Sport 2)
20:45 Torino – AC Milan (Tv: Sport 2)

Hétfő
20:45 Bologna – Sampdoria (Tv: Sport 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: