Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazájába térhet vissza a City távozója – sajtóhír

A Manchester City csapatától távozó veterán középpályás iránt hazájából mutatkozik nagy kereslet, így minden bizonnyal vissza fog térni Brazíliába…

(Photo by Lynne Cameron – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

A Globo Esporte információi szerint több brazil csapat is le szeretné igazolni a Manchester City csapatától az idény végén szerződése lejártával távozó Fernandinhót. A forrás úgy tudja, hogy a legesélyesebb a Corinthians lehet a rutinos labdarúgó foglalkoztatására, de a Flamengo és a Botafogo is érdeklődik iránta, továbbá azt sem zárják kizártnak, hogy a City is megpróbálja még marasztalni őt.

A 36 éves brazil védekező középpályás 2013 óta áll az égszínkékek alkalmazásában, és mind a négy PL-győztes csapatnak kulcsembere volt. Fernandinho annak idején mintegy 34 millió fontért cserébe igazolt a Cityhez a Sakhtar Donyecktől. Manuel Pellegrini és Pep Guardiola is feltétel nélkül számított rá, az idei, sérülésektől tarkított idényt megelőzően, egy kivételtől eltekintve minden szezonjában legalább 30 bajnokin szerepelt.

Fernandinho minden sorozatot figyelembe véve már csaknem 350 alkalommal öltötte magára a City szerelését. Ugyanakkor az idei szezonban eddig csupán 13 bajnokin és 24 tétmeccsen számítottak rá, sérülései és bizonyára a kora miatt már kevésbé tudott annyira nélkülözhetetlen alapember lenni, mint legjobb éveiben, de azt bizonyította, hogy még mindig képes csapata hasznára lenni. Fontos szerepéről sok mindent elárult, hogy Guardiola is meglepődött a távozásának hírén.

A rutinos labdarúgó hazájában annak idején az Athletico Paranaense csapatában szerepelt 2005-ig.