Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milan: Romagnoli a Serie A-n belül válthat csapatot! – sajtóhír

A Calciomercato.com értesülései alapján az olasz bajnokságon (Serie A) belül válthat csapatot idén nyáron az AC Milan csapatkapitánya, Alessio Romagnoli…

(Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)

Minden bizonnyal hét esztendő után távozik Alessio Romagnoli az AC Milanból, aki 2018 óta egyébként az együttes csapatkapitánya. A hírek szerint az SS Lazio a legfőbb kérője, a fővárosi alakulat pedig természetesen reménykedik abban, hogy gyorsan megtud egyezni a tapasztalt védővel. Romagnoli gyerekként állítólag nagy Lazio drukker volt, ám ennek ellenére az AS Románál nevelkedett és ott is mutatkozott be a Serie A-ban. Szerződése nyáron lejár, így tehát adott esetben ingyen csatlakozhat új csapatához. 

Alessio Romagnoli a 2014/2015-ös szezonban nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Serie A-s élcsapatok figyelmét, amit kölcsönben a Sampdoriánál töltött. Az akkor még tehetségnek számító olasz hátvéd az AC Milan ajánlatát fogadta el, amely már koránt sem éppen a bajnokság élmezőnybe tartozott. Alessio Romagnoli ez idáig 246 mérkőzésen húzhatta fel magára az együttes szerelését, ezeken 10 gólt szerzett.