Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hat év után jutott vissza a másodosztályba a Modena

A Bari feljutása után a szombati kora esti órákban eldőlt, hogy újabb csapat jutott fel az olasz harmadosztály (Serie C) mezőnyéből a második vonalba…

 

Az olasz harmadosztály (Serie C) B csoportjának küzdelmeiben szombaton került sor az utolsó forduló mérkőzéseire, mely során a Modena fölényes győzelemmel biztosította be a feljutását. A korábban 13 idényt a Serie A-ban is eltöltő “kanárik” fölényes, 4-0-s győzelmet arattak a Pontedera ellen a duplázó Fabio Scarsella vezetésével, így megtartotta kétpontos előnyét a szintén diadalmaskodó Reggiana előtt és hat év elteltével visszatér a másodosztályba. A Modena gárdája 2016 tavaszán esett ki a Serie B-ből, majd egy évvel később csődeljárás miatt a negyedosztályba sorolták vissza őket. Ezt követően Serie C-be 2019-ben tértek vissza és két sikertelen nekirugaszkodást követően kiharcolták a várva várt feljutást, miután múlt nyáron jelentős erősítéseket hajtottak végre a bajnoki cím megszerzésének reményében. Ennek ellenére az aktuális idényt mérsékelten kezdték, hiszen az első három fordulóban kivétel nélkül döntetleneket értek el, majd a nyolcadik körben már a második vereségüket szenvedték el. Utána viszont elképesztő sikerszériába kezdtek, és 14 meccses győzelmi sorozattal folyamatosan faragták a hátrányukat a Reggianával szemben. Az utolsó hónapokban néhány ponttal már rendre az ellenlábas előtt voltak, és végül egészen a lefújásig megőrizték kétpontos fórjukat. A Serie A-ban utoljára a 2003-2004-es szezonban szereplő Modena ősszel az 51. idényét kezdheti meg a második vonalban.