Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajban a ManCity, kidőltek a védelem alapemberei

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola a Newcastle United elleni ötgólos sikert követően elárulta, hogy Kyle Walker és John Stones mellett minden bizonnyal Rúben Dias idénye is véget ért.

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Dias ugyan a Szarkák ellen még pályára lépett, a szünetben le kellett őt cserélni, méghozzá izomproblémák miatt – derült ki Guardiola szavaiból. A portugál válogatott középhátvéden kívül Stones és Walker sem egészséges, ők már a Real Madrid ellen sem voltak százszázalékosak.

A manchesterieknek nagy szükségük lenne a védelem oszlopos tagjaira, hiszen elképesztően szoros a Premier League véghajrája a Liverpoollal szemben. Guardiola belső védő poszton így Aymeric Laporte-ra és Nathan Akéra számíthat az utolsó három meccsen, de szükség esetén a rutinos Fernandinho is be tudja tölteni ezt a szerepet.

A ManCity hátralévő ellenfelei a West Ham, a Wolverhampton és az Aston Villa lesznek a bajnokságban.