Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Könnyed győzelmet aratott a Real Madrid együttese a spanyol bajnokság 36. fordulójának zárásaként. A fővárosiak számára már nem volt tétje a mai találkozónak, azonban a Levante még reménykedhetett a bennmaradás kiharcolásában.
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
LaLiga – 36. forduló
Azonban végül nem érdemelt ki kegyelmet a Levante, mely egy nagyon sima és kiérdemelt vereséggel immár biztosan kiesik a másodosztályba. Pedig Carlo Ancelotti így is több csillagát pihentette a mai mérkőzésen, hiszen a „Királyiaknak” immár csak a két hét múlva esedékes Bajnokok Ligája fináléjára érdemes koncentrálnia. Ennek ellenére a harmincnegyedik percre már háromgólos előnybe kerültek a hazaiak. A gólokat sorrendben: Mendy, Benzema és Rodrygo szerezték. A vendégek mestere, Alessio Lisci már a 39. percben változtatni próbált, és José Campanat és Enis Bardhit. Így a szünetig már „csak” egy Vinícius Júnior gól érkezett a madridiaktól.
A második játékrészre sokat engedett a szorításon a Real Madrid, ám a Levante szinte csak vaktában próbálkozott a gólhelyzetekkel. Ellenben Vinícius, aki még kétszer beköszönt, így megszerezve szezonbeli első mesterhármasát. A meccs másik hőse a veterán Luka Modric lett, aki egymaga kiosztott három gólpasszt is.
A Real tökéletes játékkal gyűjtötte be a három pontot, míg a Levante öt év után búcsúra kényszerül az élvonaltól.
Real Madrid – Levante 6-0 (4-0)
Helyszín: Bernabeu Stadion (Madrid); Vezette: Adrian Cordero Vega
Real: Courtois – Mendy, Fernández (Gila, 82.), Vallejo, Vázquez – Modric (González, 75.), Camavinga, Valverde (Kroos, 75.)– Vinícius Júnior, Benzema (Jovic, 75.), Rodrygo (Díaz, 62.).
Levante: Cardenas – Son, Caceres (Campana, 39.), Postigo, Rober Pier (Vezo, 77.), Miramon – Melero (Cantero, 57.), Pepelu, Radoja (Bardhi, 39.) – Morales, Gómez (Marti, 57.).
Gólszerző: Mendy (13.), Benzema (19.), Rodrygo (34.), Vinícius Júnior (45., 68., 83.), ill. –
Sárgalap: Camavinga (43.), Modric (69.), ill. Marti (65.)
A 36. forduló eredményei:
Kedd:
Valencia – Betis 0-3
Granada – Athletic Bilbao 1-0
Barcelona – Celta Vigo 3-1
Szerda:
Alaves – Espanyol 2-1
Osasuna – Getafe 1-1
Sevilla – Mallorca 0-0
Elche – Atlético Madrid 0-2
Csütörtök:
Real Sociedad – Cadíz 3-0
Rayo Vallecano – Villarreal 1-5
Real Madrid – Levante 6-0
A bajnokság jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi állása:
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…