Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: az NB1 bronzérmese magyar csillagokat szerződtetne

Izgalmas szezonon van túl a bajnok Ferencváros mögötti üldözőmezőny. Az OTP Bank Liga ezüstérmese végül a Kisvárda lett, míg a Puskás Akadémiának meg kellett elégednie a bronzéremmel. Igaz, a felcsútiak ugyanúgy indulhatnak az Európa Konferencia Ligában.

A biztató jelek szerint komolyabb nemzetközi kupaszereplésre készül idén a Puskás Akadémia. A klub a magyar mezőny egyik legértékesebb keretével rendelkezik, azonban látható, hogy még erősítésekre van szüksége nem csak ahhoz, hogy megtartsa minimum a dobogós helyezését, hanem ahhoz is, hogy végre megszorongassa a Ferencvárost.

A Puskás vezetőedzője, Hornyák Zsolt a tegnapi zárófordulót követően nyilatkozott az M4 Sportnak, és talán véletlenül, talán nem, de elszólta magát az idei nyárról:

„Az a legnagyobb álmom, hogy végre magyar játékosokat igazoljunk a csapatba. Olyan játékosokra gondolok, akik már játszottak itt korábban, és most újra itt lehetnének, mint Zsótér Donát, Gyurcsó Ádám vagy Kleinheisler László.”

– nyilatkozta a szlovákiai Párkányban született mester.

Az elkottyintott nevek aligha feleslegesen kerültek kimondásra. Zsótér szerződése az Újpesttel éppen lejár, azonban Gyurcsó ciprusi (AEK Larnaca) és Kleinheisler horvátországi (Osijek) szerződése még 2023. nyaráig érvényes.