Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: már csak Chiellini válaszán múlik a szerződés!

Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, a Juventus együttesétől a nyáron távozó olasz védő-legenda a hírek szerint Los Angelesbe tart (…) ezen hírek pedig olyannyira igazak voltak, hogy a Los Angeles FC hivatalosan is megerősítette, hogy ajánlatot tettek a 37 esztendős játékosnak. 

Állítólag már csak a Juvétól nyílt levélben is búcsúzó Chiellini válaszára várnak LA-ban, ahol mindent előkészítettek a klasszis játékos érkezését illetően.

Az olasz sportsajtó szerint 18 hónapra írhat alá Chiellini az amerikai nagyvárosban, majd miután rábólintott a szerződésre, máris munkába állhat új csapatánál.

Érdekesség, hogy ahogyan azt a Sportitalia vagy a La Gazzetta dello Sport is megjegyzi, Los Angeles mellett szólhat az is, hogy Chiellini korábbi harcostársa és jó barátja, Alessandro Del Piero is az “angyalok városában” él.