Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görögországban kötött ki az MLS-ből távozó edző – HIVATALOS

Az egy hónappal ezelőtt az MLS-ből menesztett argentin tréner megtalálta új csapatát, és először próbálhat szerencsét edzőként az európai kontinensen…

 

Az elmúlt időszakban megjelent híreszteléseknek megfelelően valóban Matías Almeyda lett a görög bajnokság (Szuperliga) 2021-2022-es szezonját a harmadik helyen záró AEK Athén csapatának újdonsült vezetőedzője. A megállapodás értelmében a felek 2024-ig szóló szerződést kötöttek egymással, a megállapodása opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható lesz.

A 48 esztendős szakember 2018 óta októberétől idén áprilisig volt a San Jose Earthquakes trénere, melyet több mint száz mérkőzésen keresztül irányított. A csapat gyengébb eredményei hatására azonban már tavaly is többször felmerült a lehetősége, amely idén tavasszal valósággá vált, miután a csapat az első hét mérkőzését veretlenül vívta meg az MLS új idényében. Almeyda az amerikai megbízatását megelőzően a River Plate és a Banfield csapatát irányította hazájában. Továbbá 2015 és 2018 között a mexikói Guadalajara kispadján vállalt szerepet, mellyel 2017-ben bajnoki címet, 2018-ban CONCACAF-BL-győzelmet ünnepelhetett, így hatalmas reményekkel érkezett annak idején az MLS-be. Edzőként most először vállal szerepet az öreg kontinensen, ahol annak idején emlékezetes játékoséveket töltött.

Az egykori kiváló játékos aktív labdarúgóként a River Plate csapatában nevelkedett, majd később visszatérve onnan is akasztotta szögre a stoplist. Az egykori 40-szeres argentin válogatott védekező középpályás európai szerepvállalása során többek közt a Sevilla, a Lazio, a Parma és az Inter együtteseiben fordult meg.