Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb játékos hagyja el a Juventust – HIVATALOS

Giorgio Chiellini és Paulo Dybala érzelmes búcsújának hátterében biztossá vált, hogy egy másik egykori meghatározó szereplő is elhagyja az olasz rekordbajnok Juventus együttesét…

 

A Juventus együttese nem hosszabbítja meg Federico Bernardeschi lejáró szerződését, aki így öt év után ingyen távozik a torinói egyesülettől.

A 28 éves Európa-bajnok szélső 2017-ben mintegy 40 millió euró ellenében szerződött a torinóiakhoz a Fiorentinától. Bernardeschi azóta ugyan kevésbé váltotta be az akkori vérmes reményeket, összességében állandó szereplőnek bizonyult és csaknem öt esztendő leforgása alatt már 182 tétmérkőzésen szerepelt, melyeken 12 találatig jutott. Idő közben Cristiano Ronaldo mögött sokáig legfeljebb csereként vették számításba, és nehezen tudott állandó kezdőhelyet követelni magának, de a kispadról rendszerint sok lehetőséghez jutott.

A 38-szoros válogatott szélső szabadon igazolhatóként válthat klubot júliustól, és bizonyára több olasz klub is szívesen látná majd soraiban, nem kizárt, hogy éppen valamelyik riválisnál fog kikötni.