Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lemondott a friss feljutó csapat vezetőedzője – HIVATALOS

Az olasz másodosztály (Serie B) idei szezonjának végén a második helyen célba érő Cremonese együttese 1996 után jutott fel újból a legmagasabb osztályba…

 

A szombat délelőtti órákban a Serie A-ba feljutó Cremonese vezetőedzője, Fabio Pecchia váratlanul lemondott posztjáról. Döntését nyílt levélben hozta nyilvánosságra és indokolta meg:

“Mindannyiunk életében van egy pillanat, amikor alaposan meg kell hallgatni magunkat, és választani kell: meg kell tenni akkor is, amikor a döntéshozatal rendkívül nehéz. Úgy döntöttem, hogy elhagyom Cremonese-t, mindezt nyugalommal és hálával teszem. Mindenek előtt köszönetet mondok Giovanni Arvedi Cavaliernek, aki teljesen megértette lelkiállapotomat, és elfogadta a döntésemet. Hosszan rágódtam a döntésen, de ez a legjobb, amit tehetek. Az egész olyan volt, mint egy film egészen a 2021. január 17-i bemutatkozásomtól a 2022. május 6-i meccsig Comóban.

Intenzív, fárasztó hónapok voltak, erős és különböző érzésekkel. Végig elszántan és kitartóan küzdöttünk a céljainkért, előbb a bennmaradásért, majd a rájátszásért, végül pedig már a Serie A-s feljutást üldöztük. Olyan csapatot építettünk, melyben a fiatalok és a tapasztaltabb játékosok nagyszerű elegyet alkottak. Úgy érzem, hogy egy megvalósult álmot hajtottunk végre. Mindent beleadtam, melyet követően úgy gondolom, hogy el kell hagynom a csapatot, és átadom a helyemet a következő kollégának.”

A 48 éves szakember korábban 2016 és 2018 között a Hellas Verona edzőjeként ugyancsak ünnepelhetett egy feljutást, melyet követően aztán az első Serie A szezon végén kiestek az élvonalból. Pecchia ezt követően a harmadosztályban szereplő Juventus U23 edzőjeként a torinói sztárcsapat fiókcsapatával megnyerte a Coppa Italia Serie C-t, az elmúlt másfél évben pedig a Cremonese kötelékében talált otthonra – egészen mostanáig.