Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Az angol bajnokság (Premier League) elmúlt kiírásában az ötödik helyen végző Arsenal csapata fontos bejelentést tett a szerdai napon…
(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)
Az Arsenal együttese hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy új szerződést kötött egyiptomi középpályásával, Mohamed Elnenyvel. A londoniak hivatalos közleménye nem számolt be a megállapodás részleteiről, Fabrizio Romano beszámolói szerint a szerződés további 1+1 évig köti őt az “ágyúsokhoz”.
“Imádom ezt a klubot, úgy érzem, mintha a családom lenne. Mindenképpen itt akartam folytatni a pályafutásomat, rendkívül izgatott vagyok a jövőt illetően.”
A 29 esztendős védekező középpályás 2016 januárjában a svájci Basel csapatától csatlakozott a londoni egylethez. Elneny azóta 147 tétmérkőzésen viselte a csapat szerelését, melyeken öt gólt szerzett. A Premier League közelmúltban befejeződött legutóbbi idényben 14 mérkőzésen jutott szerephez, az utolsó hét bajnoki mindegyikét végig játszotta. Elneny 2017-ben FA-kupát, 2017-ben és 2020-ban Community Shieldet nyert a csapattal.
A rutinos labdarúgó 2011 óta 92 mérkőzésen lépett pályára az egyiptomi válogatott színeiben, mellyel két Afrikai Nemzetek Kupája-ezüstérmet szerzett.
✊ Committed to The Arsenal
✍️ We’re delighted to announce Mo Elneny has signed a new deal
— Arsenal (@Arsenal) May 25, 2022
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…