Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A német bajnokságban (Bundesliga) való bennmaradást osztályozón kiharcoló Hertha BSC vezetőségében teljes átalakulás megy végbe…
(Photo by Matthias Kern/Bongarts/Getty Images)
Felix Magath vezetőedző megerősítette a távozását az osztályozó sikeres megvívását követően, mondván, hogy teljesítette a feladatát, amire felkérte őt a Hertha BSC csapatának vezetősége.
A keddi napon a klub elnöke, Werner Gegenbauer nyílt levélben mondott le a posztjáról:
“Hálás és büszke vagyok, hogy 14 éven keresztül lehettem a csodálatos klubunk elnöke. Megtiszteltetés volt szolgálni az egyesületet és a tagjait. Együtt sok mindent elértünk, stabil alapokra helyeztük a Herthát, de ideje az újrakezdésnek. Döntésemmel a klub jövőjét szeretném szolgálni.”
Néhány órával később a csapatot egykor már játékosként is szolgáló sportigazgató, Michael Preetz szerződésbontását is megerősítették, így az új edző mellett új elnököt és igazgatót is ki kell majd nevezniük a nyári szünetben.
Statement unseres Präsidenten: Werner #Gegenbauer hat seinen Rücktritt als Präsident von Hertha BSC erklärt.https://t.co/WMbEcwRz58 ⬅️#HaHoHe pic.twitter.com/3EB6gaZezN
— Hertha BSC (@HerthaBSC) May 24, 2022
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…