Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Salah: „Biztos maradok még egy szezonra Liverpoolban, aztán..”

Roppant fontos fellépés vár hétvégén a Liverpoolra, amely a Bajnokok Ligája párizsi döntőjében lép pályára a Real Madrid ellenében. A „Vörösök” egyik legfontosabb játékosa a győzelem érdekében Mohamed Salah lehet.

(Photo by Alex Livesey/Getty Images)

A 29 éves Salah az elmúlt öt év során egy vesztes és egy győztes fináléban volt tagja a Liverpoolnak. Sőt, a 2018-as vereség alkalmával éppen a Real Madrid ellen kellett megméretniük magukat, ahogyan majd az előttünk álló szombaton is. A bajnoki versenyfutás lezárulása miatt már nem fájhat Salah feje, azonban még sok a kérdőjel az egyiptomi neve mellett. Ugyanis egy év múlva lejár a szerződése az Anfielden, és a közös álláspontra jutás eddig nagyon nem sikerült a klubbal. Vajon mindez megzavarja őt a párizsi mérkőzést megelőzően?

„A fejemben jelenleg nem a szerződéshosszabbításomon gondolkodom. Nem akarok önző lenni, csak a csapatra akarok koncentrálni. Mert ez egy fontos hét mindannyiunk számára. Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját, szeretném látni, ahogy Henderson újra felemeli a trófeát, és remélem, hogy majd odaadhatja nekem. Biztos maradok még egy szezonra, aztán majd meglátjuk. Van még idő.”

– fogadkozott, a ’Pool gólvágója.

Bajnokok Ligája döntő
2022.05.28.
21:00 Liverpool – Real Madrid (tv: M4 Sport, élő)
Helyszín: Stade de France; Vezeti: Clément Turpin (francia)