Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Lacazette visszatérhet a Ligue 1-be! – sajtóhír

Ekrem Konur információi szerint két együttes is érdeklődik a francia élvonalból (Ligue 1) az Arsenal rutinos csatára, nevezetesen Alexandre Lacazette iránt, akinek a szerződése június végén lejár…

(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)

Öt év után visszatérhet a Ligue 1-be Alexandre Lacazette. Ekrem Konur beszámolója alapján volt csapata, vagyis a Lyon illetve a Marseille is szívesen soraiban tudná. A rutinos francia csatár egykori klubjához térne vissza, azonban az OM reméli, hogy megtudja győzni. Lacazette szerződése június végén lejár az Arsenalnál, így ennek értelmében ingyen szerezhetik meg az előbbi említett gárdák valamelyike. 

Alexandre Lacazette 2017 nyarán igazolt át az Arsenalhoz az Olympique Lyontól 53 millió euró ellenében. A francia csatár Arsene Wenger, majd Unai Emery kezei alatt egyértelműen alapember volt, viszont Mikel Artetánál már nem igazán számított stabil kezdőnek. Lacazette minden frontot figyelembe véve 206 mérkőzésen húzhatta magára az Arsenal szerelését, ezeken 71 gólt szerzett. Társaival FA-kupát és Szuperkupát nyert, valamint játszott Európa-liga és Ligakupa döntőt is.