Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rossi: “Vállalható vereséget szenvedtünk”

A magyar válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Olaszország ellen a Nemzetek Ligája A Ligájának második fordulójában…

(Photo by Claudio Villa/Getty Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi távozása óta először ülhetett le a kispadra szülőhazájában, majd elégedetten értékelt a lefújást követően:

“Az első félidőben nem tudtuk érvényesíteni azt, amit szerettünk volna. A két nap kevés volt a felkészülésre az angolok elleni találkozó után. Az olaszok pozíciós játéka nem feküdt nekünk, le akartuk őket lassítani, hogy ne tudjanak a középpályán adogatni, és hosszú labdákkal indítani, le akartuk zárni a széleket, de ez nem sikerült. A második félidőben rendeztük a sorainkat, jól játszottunk, a cserékkel tudtunk frissíteni. Ez a vereség vállalható, belefér, egyébként sem várható el tőlünk, hogy nyerjünk az Európa-bajnokok ellen. Nem szabad túl nagy nyomást helyezni a srácokra, igaz lesz ez a németek elleni meccsre is. Az olaszoknak minőségi keretük van, Serie A-játékosokkal, és ahogy már említettem, Európa-bajnokokkal.

Vancsa Zalánt azért hívtam meg, és küldtem pályára, mert rendkívüli kvalitásokkal rendelkező játékos, nagyon gyors, és technikás. Nincs rajta nyomás, bátran lép pályára, s abban a kevés időben, amit kapott, meg tudta mutatni, mit tud.”

A nemzeti csapat a következő mérkőzést szombaton telt ház előtt vívhatja Németország ellen a Puskás Arénában.

A csoport aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore