Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Suárezt a Serie A-ba hívják – sajtóhír

A különböző nemzetközi sajtóbeszámolók szerint számtalan helyről kapott ajánlatot az Atlético Madridtól való távozása után szabadon igazolható tapasztalt támadó…

(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)

Ekrem Konur legfrissebb beszámolói szerint az Atalanta csapata is tárgyalásokat kezdeményezett a szabadon igazolható Luis Suárez képviseletével a rutinos uruguayi támadó leigazolásának reményében.

A 35 esztendős uruguayi támadó a második szezonját töltötte az Atlético Madrid alkalmazásában, ám amíg az első évében 21 találattal segítette bajnoki címhez csapatát, addig az elmúlt idényben 45 pályára lépés alatt 13-szor volt eredményes. A szezon végeztével pedig bejelentésre került, hogy elhagyja a csapatot, és egyelőre csak keresi új állomáshelyét.

Az uruguayi csatár 2014 és 2020 között 283 mérkőzésen 198 gólt szerzett a Barcelona színeiben, ahol éveken át nagyszerű párost alkottak a múlt nyáron a PSG-hez távozó Lionel Messivel. Azt megelőzően egyaránt három és fél évet töltött a Liverpool és az Ajax Amszterdam alkalmazásában, míg korábban hazájában a patinás Nacional együttesét erősítette.

Suárez a közelmúltban maga is megerősítette, hogy argentin, brazil és mexikói csapatoktól kapott ajánlatot, de egyelőre nem hozta meg döntését a folytatásról, bizonyára egyelőre még szeretne az európai kontinensen maradni. A korábbi híresztelések szerint a bergamóiak mellett a Sevilla és a Fiorentina is kacérkodik a leigazolásával.