Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea biztos a Barca játékosának érkezésében – sajtóhír

A legfrissebb nemzetközi sajtóbeszámolók szerint eldőlt, hogy melyik lehet a Barcelona bizonytalan sorsú támadójának új csapata…

A Sky Sports értesülései szerint a Chelsea egyre optimistább a Barcelona csapatát elhagyni készülő Ousmane Dembélé érkezését illetően, ahol a francia játékos újra korábbi dortmundi mestere, Thomas Tuchel kezei alatt dolgozhatna.

A 25 éves világbajnok szélső aktuális szerződése az évad végeztével jár, így ingyen hagyhatná a háta mögött a katalán klubot amennyiben nem hosszabbítják meg a szerződését. Dembélé az elmúlt szezonban 32 meccsen jutott szóhoz egészségi állapotából kifolyólag, a bajnokságban 21 meccsen egyetlen gólt szerzett 11 (!) gólpassz mellett. Januárban még mindenképpen szabadulni akartak tőle, Xavi Hernández vezetőedző azonban bízott benne, és egyre hasznosabb tagja tudott lenni a megfiatalított csapatnak, és állítólag szívesen megtartanák őt, a feleknek azonban ezidáig nem sikerült megegyezniük egymással, így egyre valószínűbb lehet a távozása

Összességében Dembélé kevésbé tudta igazolni az előzetesen hozzáfűzött reményeket, hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2017 nyarán 105 millió euró és további bónuszok ellenében igazolta le őt a Barca a Borussia Dortmundtól, és jelenleg úgy tűnik, hogy el is hagyja a katalán klub.

Nemzetközi sajtóinformációk szerint Dembélé leigazolása iránt a Liverpool, a Manchester United és a Paris Saint-Germain gárdája ugyancsak komoly érdeklődést mutat.