Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

HIVATALOS: két fiataltól is megszabadult az Arsenal

Két tehetséges utánpótlás válogatott játékosát is kölcsönbe adta az angol bajnokságban érdekelt Arsenal együttese. A londoniak Tyreece John-Jules-től és Mika Biereth-től várják a fejlődést egy-egy alacsonyabban taksált klubnál.

Nagy a mozgás idén nyáron az Arsenalnál. Végre megérkezett a már korábban megvásárolt Matt Turner Amerikából (New England Revolution), a portugál válogatott Fábio Vieira (FC Porto), és a tehetséges brazil szélső, Marquinhos (Sao Paulo).

Az érkezők miatt így végképp szükségessé vált a keret „mozgatása”. Igaz, a két tegnap távozó még csak pályára sem lépett soha a felnőtt csapatban. A 19 éves Mika Biereth az elmúlt idényben remekelt az U23-as Arsenalban a Premier League 2-ben. Az U19-es dán válogatott tehetség most a holland élvonalbeli RKC Waalwijkben bizonyíthat. Az U21-es angol nemzeti csapatban is számításba vett Tyreece John-Jules (21 éves) maradt Angliában. A szintén csatár talentum a harmadik ligás Ipswich Townban mutathatja meg, hogy később az Arsenal számíthat rá.

Biereth bemutatása a Waalwijknél:

John-Jules boldogan pózolt új klubjánál: