Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Berlusconi: “A Monza sikerének még jobban örültem, mint a Milannal nyert címeknek”

A Monza drámai csatában harcolta ki története első Serie A-s feljutásának jogát, miután a Serie B Playoff döntőjében hosszabbításban diadalmaskodott a Pisa ellen…

(Photo by Gloria Imbrogno/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)

Monza csapata 110 éves története során először jutott fel a Serie A-ba, miután megnyerte az olasz másodosztály (Serie B) rájátszását. Az AC Milan egykori nagyfőnökei, Silvio Berlusconi és Adriano Galliani három és fél év alatt a harmadik vonalból a legmagasabb osztályba vezették az együttest, de a korábbi miniszterelnök számára nagyon fontos volt a siker:

“A Milannak köszönhetően továbbra is én vagyok a világ legtöbb címet nyerő futballelnöke. Ezúttal Adriano Gallianinak köszönhetem, hogy meggyőzött arról, hogy három évvel ezelőtt vállaljuk az új kalandot a Monzával. Mivel a semmiből építettünk új csapatot, ezeknek a sikereknek még jobban tudtam örülni, mint amelyeket a Milannal értünk el. Ha nem is rögtön az első évben, de minél előbb főszereplők szeretnénk lenni és a legjobbakkal akarunk harcolni.”

Az AC Milan egykori sikerkovácsai 2018 októberében a harmadosztályban vették át a csapat irányítását. Rögtön hatalmas átalakítást végeztek a klubnál, két év alatt feljutottak a Serie B-be, ahonnan újabb két év elteltével ismét szintet léptek. A csapat a másodosztályba húsz év szünet után tért vissza, míg ősszel fennállása során először szerepelhet a legjobbak között.

A 85 éves klubvezető korábbi tervei szerint BL-címeket szeretne nyerni az új csapatával is.