Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B Playoff: hosszabbításban harcolta ki a feljutást a Monza – videóval

Az elődöntők lebonyolítása után vasárnap este rendezték meg az olasz másodosztályú (Serie B) rájátszás döntőjének visszavágóját a Pisa és a Monza csapatai között…

(Photo by Gabriele Masotti/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)

A döntő első mérkőzését a Monza 2-1-re nyerte a Pisa ellen, viszont a visszavágót Nagy Ádám vívhatta hazai környezetben.

A Pisa villámgyorsan ledolgozta a hátrányát, és 45 másodperc után egy bal oldali bejátszást követően Ernesto Torregrossa juttatta előnyhöz a vendéglátókat, mellyel ők álltak feljutásra. Ráadásul az első tíz perc végén rátettek még egy lapáttal, ugyanis az immár a második gólpasszát adó Beruatto kis szöglet utáni középre adásából Hjortur Hermannsson fejelt védhetetlenül a Monza kapujába. A kezdeti sokkot kiheverve a vendégek egyre több támadást vezettek, és az első húsz perc végén egy lecsorgó Jose Machin estében lőtt Nicolas ketrecébe. A továbbiakban is a vendégek igyekeztek a felzárkózás érdekében, de a Nerazzurri tartotta az előnyét, és a félidőben 2-1-es vezetést tudhatott magáénak.

A második játékrész során sem változott a játék képe, mindkét csapat szívósan küzdött, de igazán nagy lehetőség alig alakult ki előttük. Egy óra játék után Puscas növelhette volna a Pisa előnyét, lövése azonban a felső lécet találta el. Stroppa a mester a vendégek soraiba a hajrában pályára küldte a playoff alatti nyerőember Christian Gytkjaert, aki bő tíz perccel a találkozó vége előtt Dany Mota kiugratásából kiegyenlítette az állást, mellyel már a Monza állt feljutásra. A finis innentől kezdve a Pisa számára lett sürgősebb, akik a nagy igyekezetben a 90. percben be is találtak, amikor Giuseppe Mastinu egy felívelést követő lefejelt labdát a tizenhatos előteréből váltott gólra. A hazaiak 3-2-es vezetése azt jelentette, hogy a két csapat bajnokságbeli azonos pontszáma révén hosszabbításra került sor.

A ráadásból bő öt perc telt el, amikor egy kis szöglet utáni beadásból az előre húzódó Luca Marrone közvetlen közelről befejelte a Monza harmadik gólját. Újabb öt minutummal később Birindelli utolsó emberként eladott labdájából ismét Christian Gytkjaer tudott eredményes lenni. Több fordulat már nem volt a mérkőzésben, a Pisa nem tudott kiegyenlíteni, fordítani pedig pláne nem, így a Monza története során először feljutott az olasz első osztályba.

Az AC Milan egykori nagyfőnökei, Silvio Berlusconi és Adriano Galliani három és fél évvel a Monza átvétele után véghez vitték, amiért jöttek: a harmadosztályból a Serie A-ba vezették az azelőtt ott még soha sem járó csapatot.

Serie B Playoff, döntő, visszavágó:
Pisa – Monza 3-4 (2-1, 3-2, 3-4) – hosszabbítás után

Gólszerzők: Torregrossa (1.), Hermannsson (9.), Mastinu (90.), ill. Machin (20.), Gytkjaer (79., 101.), Marrone (96.)
Feljutott: a Monza 6-4-es összesítéssel

 

 

 

Serie B Playoff, az első forduló eredményei:

Ascoli – Benevento 0-1
Brescia – Perugia 3-2 – hosszabbítás után

Serie B Playoff, az elődöntők eredményei:

Első mérkőzések:
Benevento – Pisa 1-0
Brescia – Monza 1-2

Visszavágók:
Pisa – Benevento 1-0
Monza – Brescia 2-1