Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb légióst szerződtetett a Honvéd – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd jelentős átalakulása egy újabb igazolással folytatódott tovább…

A Budapest Honvéd csapata a csütörtöki napon erősítette meg, hogy egyéves megállapodást kötött az Újpest csapatától távozó Nikola Mitroviccsal.

A Honvéd honlapjának tájékoztatása szerint a 35 éves középpályás egy szezont Újpesten, aztán kettőt Székesfehérvárott töltött, megfordult Oroszországban, Izraelben, Kínában, Azerbajdzsánban, Cipruson és Lengyelországban is, majd 2019 nyarán tért vissza Magyarországra, egy szezonon át a Zalaegerszeget, míg kettőn keresztül az Újpestet erősítette. Mitrovics mind a hat itthoni idényében kulcsember volt klubjaiban és eddig összesen 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 16 gól és 49 gólpassz fűződik a nevéhez. Szerb és izraeli bajnok, illetve Izraelben és Magyarországon is kupagyőztes csapat tagja volt.

“Mindenképpen szerettünk volna a családommal Magyarországon maradni, a Honvéd pedig az egyik legnagyszerűbb klub, hatalmas szurkolótáborral, történelemmel és persze csodás létesítményekkel. Ezek mind fontos tényezők voltak a döntésemben, hogy itt folytassam a pályafutásomat, és nagyon örülök, hogy mostantól én is részese lehetek a klubnak. Szeretnék ugyanolyan, vagy még annál is jobb teljesítményt nyújtani, mint az előző szezonban, és segíteni a csapatot, hiszen a Honvéd megérdemli, hogy előkelőbb helyet foglaljon el a magyar futballban” – jegyezte meg az aláírást követően Nikola Mitrovic.

A kispestiek Tam Courts személyében a közelmúltban jelentették be új vezetőedzőjüket.