Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz vagy spanyol csapatnál köthet ki a Real távozója – sajtóhír

Az aktuális nemzetközi sajtóinformációk szerint legalább két csapat verseng a Real Madrid csapatától távozó középpályás kegyeiért…

(Photo by Helios de la Rubia/Real Madrid via Getty Images)

A Goal beszámolói szerint a Real Madrid csapatát kilenc év után elhagyó Isco új klubja az AS Roma és a Sevilla közül kerülhet ki, és várhatóan hamarosan meg fogja hozni döntését, hogy hová szerződik szabadon igazolhatóként.

A 30 éves spanyol válogatott középpályás éveken át még a Zinédine Zidane első korszakában a csapat alapembere volt, később azonban elvesztette állandó kezdőhelyét, állandó sérülések és az ezzel járó formahanyatlások egyaránt nehezítették boldogulását. Isco a 2016-2017-es idényben még 11 gólt szerzett, a rákövetkezendő idényben 9, majd 6 találatig jutott, ellenben a legutóbbi kiírást 17 pályára lépés alatt mindössze két találattal fejezte be. Az utolsó három idényben már jobbára csak epizódszereplő volt, és a távozásával kapcsolatos pletykák is rendszeresen szárnyra keltek, melyet a közelmúltban a klub maga is megerősítette.

Isco 2013 óta mindent egybevetve 353 mérkőzésen 53 gólt szerzett a “blancók” szerelésében, számtalan egyéb siker mellett tagja volt öt BL-győztes és három bajnoki címet szerző együttesnek.