Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luis Suárez visszatért korábbi csapatához – HIVATALOS

A keddi bejelentésének megfelelően az Atlético Madrid csapatától távozó Luis Suárez elkötelezte magát egykori nevelőegyesületéhez…

(Photo by Matilde Campodonico – Pool/Getty Images)

Az uruguayi Nacional együttese hivatalos csatornáin keresztül megerősítette, hogy szerződtette egykori saját nevelésű játékosát, a rutinos Luis Suárezt, aki 16 év után tért vissza az egyesülethez.

A 35 esztendős támadó az elmúlt két esztendőt az Atlético Madrid alkalmazásában töltötte, ám amíg az első évében 21 találattal segítette bajnoki címhez csapatát, addig az elmúlt idényben 45 pályára lépés alatt 13-szor volt eredményes. A szezon végeztével pedig bejelentésre került, hogy elhagyja a csapatot, és bár voltak európai csapatoktól és az MLS-ből is ajánlatai, úgy tűnik, hogy a szívére hallgatva ismerős környezetbe tért vissza.

Az uruguayi csatár 2014 és 2020 között 283 mérkőzésen 198 gólt szerzett a Barcelona színeiben, ahol éveken át nagyszerű párost alkottak a múlt nyáron a PSG-hez távozó Lionel Messivel. Azt megelőzően egyaránt három és fél évet töltött a Liverpool és az Ajax Amszterdam alkalmazásában.

Suárez a patinás nevelőcsapatát 2001 és 2006 között erősítette, majd a holland Groningen színeiben kezdte európai karrierjét.

A 48-szoros országos bajnok éppen ma éjjel játssza a Liverpool Montevideo ellen az aktuális kiírás, a Torneo Intermedio döntőjét, jövő héten pedig már kezdetét is veszi a 2022-es Clausura idénye.