Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szeptemberig harcképtelen lesz a Manchester City védője

Térdsérülés és műtét miatt ki kell hagynia az új szezon első hónapját a Manchester City védőjének, Aymeric Laportének.

(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

Aymeric Laporte nem lesz ott a Manchester City szezonkezdetén, miután egy előző idényből fennmaradt térdsérülés miatt meg kell műteni a játékost.

Az angol klub menedzsere, Pep Guardiola erősítette meg a játékos sérülését és az operációt, a Liverpool elleni Community Shield mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

“Jól néz ki és jól van, de óvatosnak kell lennünk a térde miatt”

– nyilatkozta Guardiola pénteken.

“Időre van még szüksége. Úgy gondoljuk, hogy egész augusztusban nem fog még pályára lépni, de szeptember elején talán már velünk lehet.”

Laporte nem az egyetlen belső védő, aki Guardiola rendelkezésére áll, mivel ott van még Ruben Dias, John Stones és Nathan Aké is a keretben. Inkább a bal oldalon vannak problémák, amit maga a menedzser is megemlített. Ezért is szeretnék leigazolni a Brighton & Hove Albion védőjét, Marc Cucurellát, bár a legfrissebb hírek szerint elállnak az üzlettől, mert a Sirályok túl sokat kérnek érte. Amikor erről kérdezték, csak annyit mondott:

“Cucurella a Brighton játékosa, mást nem tudok erről mondani.”

A Manchester City a West Ham ellen kezdi meg az új Premier League szezont augusztus 7-én, vasárnap.