Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus újabb középpályása sérült meg

Paul Pogba elvesztése után egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint egy másik meghatározó középpályását is elvesztette a Juventus csapata…

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

A La Gazzetta dello Sport beszámolói szerint a Juventus amerikai edzőtáborozása során vállsérülést szenvedő Weston McKennie legalább egy hónapig nem léphet pályára. Az amerikai középpályás már emiatt a sérülése miatt nem lépett pályára a Real Madrid elleni, elvesztett felkészülési mérkőzésen sem.

A Schalkétől két évvel ezelőtt először csak kölcsönben, majd végleg megszerzett 23 éves középpályás nem először bajlódik sérüléssel. McKennie az elmúlt idényt már februárban befejezte kettős lábközépcsont-töréséből kifolyólag, 21 bajnokin és összesen 29 mérkőzésen tudott csapata rendelkezésére állni. Kétéves torinói tartózkodása alatt mindössze 44 mérkőzésen vetették be, így amikor játszik, hiába hasznos tagja a csapatnak, ha gyakran fizikai problémákkal bajlódik.

A Juventus a tavalyi negyedik helyezés után mindenképpen feljebb szeretne kerülni majd a Serie A tabelláján, ennek érdekében komoly erősítéseket vitt véghez játékoskeretében. Azonban immár a második potenciális alapembert vesztették el hosszabb távra, ami nem segíti elő a csapat boldogulását.