Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oscar visszatér Brazíliába – sajtóhír

A megbízható forrás szerint már csak idő kérdése, hogy mikor jelenti be a riói sztárcsapat a szebb napokat is látott brazil játékmester hazatérését…

(Photo by VCG/Getty Images)

Fabrizio Romano közzétett egy fotót, melyben Oscar már leendő csapata, a Flamengo mezében látható, és hozzátette, hogy a brazil kiválóság Shanghai SIPG csapatától való átigazolása zöld utat kapott.

Az idén még mindig csak 31 éves brazil zsugás az elmúlt öt évet a távol-keleti csapatnál töltötte. Oscar ez idő alatt 148 mérkőzésen 44 gólt szerzett, miközben 2018-ban a kínai Szuperligát, 2019-ben pedig a kínai FA-kupát nyerte meg csapatával. Azt megelőzően a tehetséges támadó középpályás 2012 és 2016 között a Chelsea labdarúgója volt, tagja volt két PL-győztes csapatnak, majd a meggazdagodáshoz vezető könnyebb utat választva elfogadta a kínaiak ajánlatát a helyi bajnokság akkori térnyerése idején.

Oscar korábban hazájában a Sao Paulo és az Internacional csapatában szerepelt, vagyis most először játszhat majd riói egyesület színeiben.

Az egykori nagy reménység 2011 és 2015 között 45 mérkőzésen 12-szer volt eredményes a brazil válogatottban, részt vett a 2012-es olimpián, valamint a 2013-as hazai rendezésű Konföderációs Kupán és egy évvel később a brazil világbajnokságon is.

A patinás Flamengo az elmúlt időszakban több neves erősítést hajtott végre a középpályán, miután a közelmúltban leigazolta Arturo Vidalt és Erick Pulgart is.