Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Conte is vinné a Serie A kapós hátvédjét – sajtóhír

Az olasz bajnokság (Serie A) mezőnyének egyik leginkább felkapott védője iránt egyre több csapat sorakozik fel…

(Photo by Lisa Guglielmi/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)

A Tuttosport információi szerint a Juventus és az Inter mellett Antonio Conte vezetőedző kifejezett kérésére a Tottenham is szívesen látná soraiban a Fiorentina szerb hátvédjét, Nikola Milenkovicsot.

A 24 éves védő 2017-ben 5.1 millió euró ellenében került a Partizan Beogradtól a firenzeiekhez, akik ennél jóval magasabb áron szeretnék értékesíteni játékosukat. Milenkovic a fiatal kora ellenére gyorsan alapembere lett a toszkánai csapatnak, hiszen már több mint 150 tétmérkőzésen viselhette a “violák” mezét. A 2019-2020-as kiírásban 37, az azt megelőző és az azt követő, valamint a legutóbbi idényben pedig 34 mérkőzésen lépett pályára a 38 fordulós bajnokságban.

Milenkovic szolgálatai iránt korábban számos angol klub élénken érdeklődött az elmúlt hónapok során. A “violák” azonban úgy döntöttek, hogy nem adják el, és továbbra is a klub kötelékében áll, azonban idén nyáron ismét lehetőség nyílhat az értékesítésére.

A szerb hátvéd 2018 óta 37 alkalommal lépett pályára hazája nemzeti válogatottjában és hátvéd létére három gólt is szerzett.