Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) második fordulós mérkőzéseinek nagy részét a vasárnapi napon rendezték meg…
A tavalyi NB I-es kieső Gyirmót a második mérkőzésén is négy gólt lőve diadalmaskodott, így Csertői Aurél csapata hat ponttal és 8-1-es gólkülönbséggel indította a másodosztályt, miután egy félidő alatt lesimázta a Dorog elleni idegenbeli mérkőzést. Ezzel szemben a szintén fentről érkező MTK Budapest 3-1-es vezetésről csak egy pontot szerzett meg a Szentlőrinc vendégeként, így a kék-fehérek elkönyvelhették szezonbeli első pontvesztésüket. Velük együtt összesen négy csapat bír négy ponttal. A Pécsi MFC szintén ikszelt az első mérkőzés megnyerése után, míg a Haladás az idegenben, a Csákvár a hazai 1-0-s diadala jóvoltából rendelkezik négy egységgel. A Békéscsaba 6-1-es kiütéssel szerezte meg évadbeli első győzelmét, pedig az első gólt még az újonc Kazincbarcika szerezte. A Győri ETO az első mérkőzés megnyerése után váratlan hazai vereséget szenvedett a Szegedtől, így mindketten ötvenszázalékosak, csakúgy mint a győzelme után a Kozármisleny és a Mosonmagyaróvár, valamint vereségével a Tiszakécske és a Siófok együttese. A legrosszabbul eddig a Nyíregyháza és az említett Dorog rajtolt, akik mindkét mérkőzésüket elvesztették, miután a Szpari a szombathelyiektől szenvedett egygólos fiaskót.
Csákvár – BFC Siófok 1-0
Dorog – Gyirmót 1-4
Mosonmagyaróvár – Ajka 2-1
Nyíregyháza – Haladás 0-1
Szentlőrinc – MTK Budapest 3-3
Békéscsaba – Kazincbarcika 6-1
Budafok – Pécsi MFC2-2
Győri ETO – Szeged 1-2
Kozármisleny – Tiszakécske 3-1
Diósgyőri VTK – Soroksár hétfő, 20:15 (Tv: M4 Sport)
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!