Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: visszatért a La Ligába a korábbi Barca-nevelés – HIVATALOS

Hivatalos csatornáin keresztül jelentette be a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Celta Vigo csapata, hogy a következő szezonban náluk folytatja az AS Roma szélsője, Carles Perez.

 (Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A Celta Vigo megerősítette, hogy egy szezon erejéig kölcsönbe kerül hozzájuk az AS Roma szélsője, Carles Perez. A spanyol csapat szűkszavú közleményben tudatta, hogy a játékos hamarosan át is esik a kötelező orvosi vizsgáltokon, és ha az sikeres, aláírják a szerződést.

Olasz hírek szerint a Celta 1 millió eurót fizet az olaszoknak a kölcsönért, és vételi opció is szerepel a szerződésében, melynek értelmében 11 millió euróért megvásárolhatják az idény végén a játékost.

A 24 éves spanyol szélső a Barcelona saját nevelésű játékosa volt, ám nem igazán tudott gyökeret verni az első csapatban. 2020-ban végül végleg az AS Romába igazolt 13 millió euró ellenében, ám előtte már egy fél szezont kölcsönben a “Farkasoknál” töltött. Alapember azonban ott sem tudott lenni, és minden sorozatot figyelembe véve 85 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 8 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. Az előző szezonban már sokkal kevesebb lehetőséget kapott és sokszor számítottak rá csereként, így összesen 19 tétmeccsen játszhatott a Serie A-ban.