Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az elmúlt éveket rendre külföldön töltő korosztályos magyar válogatott játékos visszatért Magyarországra…
A tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes Kisvárda csapata jelentette be Vida Kristopher hazatérését, aki legutóbb Lengyelországban játszott.
A 27 éves egykori korosztályos válogatott támadó középpályás 2013 óta íródó felnőtt karrierje során eleinte Hollandiában a Jong Twente (2013-2014) és a De Graafschap (2014-2016) csapataiban szerepelt, majd a felvidéki FC DAC 1904 játékosa volt 2016-tól egészen 2020-ig, az elmúlt két idényt pedig a lengyel első osztályú Piast Gliwice alkalmazásában töltötte. A DAC színeiben négy év alatt 124 tétmeccsen 32 gólt szerzett. Vida az elmúlt két szezon alatt 45 mérkőzés során négy gólt szerzett, az előző idényben háromszor tudott eredményes lenni.
“A nyár elején több opcióm is volt és nem titok, még a napokban is akadt egy-két lehetőségem. Összevetettünk mindent, sokat gondolkoztunk arról, hogy mi lenne a legjobb döntés, és arra jutottunk, hogy Kisvárda lehet az a hely, ahol a nem túl jól sikerült lengyelországi évek után újra felépíthetem magam. A Piast Gliwicénél nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy előzetesen vártam, és szeretnék újra topformába kerülni, közben pedig új csapatomat is hozzásegíteni a minél jobb szerepléshez. Ideje megmutatnom magam itthon is…” – mondta el új csapata hivatalos honlapjának a bemutatkozó interjúban.
“Nagyon szerettem a hollandiai éveket, sokat is tanultam kint. Emellett a dunaszerdahelyi időszak is fantasztikus volt, érzelmileg is és szakmailag egyaránt, úgy érzem, ott is rengeteget fejlődtem. Sokat köszönhetek a holland és a szlovákiai klubomnak is azért, hogy itt tartok, és Kisvárdán is szeretném a legjobbamat hozni és mindent beleadni” – tette hozzá a légiós éveiről.
Vida annak idején hazánkban a Goldball ’94, a Vasas, az akkori Videoton és a Bp. Honvéd-MFA színeiben pallérozódott, majd 16 éves korától kezdve külföldön szerepelt.
A Kisvárda tájékoztatása szerint az újonnan igazolt játékos a Claudiu Bumba távozásával megüresedett 10-es mezt fogja viselni.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…