Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb argentint igazolhat a Juventus – sajtóhír

A nagyszerűen debütáló Ángel Di María mellett a Juventus reményei szerint hamarosan egy újabb argentin középpályás szerződtetését jelentheti be…

(Photo by Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images)

Fabrizio Romano megerősítette, hogy a Juventus reméli, hogy mielőbb tető alá tudják hozni a megállapodást a Paris Saint-Germain vezetőségével Leandro Paredes megszerzését illetően, mivel a játékossal már hetekkel ezelőtt megegyeztek a személyes feltételekről.

A 28 éves védekező középpályás három évvel ezelőtt 40 millió euróért cserébe igazolt a Zenittől a PSG-hez. A párizsi csapat színeiben 2019 januárja óta 113 összecsapáson lépett pályára, ám korábbi meghatározó szerepe után az elmúlt idényben csupán 15 bajnokin szerepelt, amely csak részben magyarázható a sérüléseivel. Paredes esetleges nyári klubváltása már hosszú hetek óta téma a francia sajtóban.

Paredes számára nem ismeretlen a Serie A, hiszen 2014 és 2017 között az AS Roma játékosa volt, míg azt megelőzően hazájában a Boca Juniors csapatában szerepelt.

A Copa América-győztes argentin válogatott alapemberének számító Paredes 2017 óta 44 találkozón lépett pályára a nemzeti csapat színeiben.