Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19: a magyar válogatott visszavágott a szlovákoknak – videóval

Két nappal a szenci vereséget követően csütörtök délután Gyirmóton csapott össze egymással a magyar és a szlovák U19-es válogatott…

A szeptemberi U19-es Eb-selejtezőkre való hangolódás jegyében a korosztályos magyar válogatott 3-1-es győzelmet aratott Szlovákia nemzeti csapata ellen a gyirmóti Alcufer Stadionban. A magyar csapat aktívan kezdte a mérkőzést, de az első néhány perc után a szlovákok átvették az irányítást és Pécsinek több védésre volt szüksége. A mieink az első játékrész második felében már egyértelműen dominálták a találkozót, kezdeményezőbben léptek fel, de érdemi lehetőségből csak egyet-egyet tudtak kialakítani a szlovák kapu előtt, így az első 45 perc gól nélküli döntetlennel ért véget. A szünet után is a magyar válogatott támadót többet, melynek meg is lett az eredménye, öt perc elteltével Tarcson Ákos kiugrás végén lőtt góljával sikerült megszerezni a vezetést. Ezt követően a szlovákok próbálták egyre jobban ráerőltetni akaratukat a magyar válogatottra, akik azonban jól tartották magukat. A mieink kedvükre kontrázhattak, aminek meg is lett az eredménye: negyedórával a meccs vége előtt egy gyors ellentámadás végén Gruber Zsombor gyönyörűen lőtte ki a hosszú sarkot. Újabb öt percre rá megint Gruber Zsombor ugrott ki és szerzett látványos gólt a kapus felett a hálóba emelve. A hajrában a szlovákok igyekezete egy szépítő gólra elég volt, melyet Lubos Prazenka szállított, de a magyar csapat győzelme már nem forgott veszélyben.

Magyarország U19 – Szlovákia U19 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Tarcson (50.), Gruber (74., 79.) ill. Prazenka (84.)

 

A keddi mérkőzésen Szlovákia 1-0-s győzelmet aratott az U19-es magyar válogatott felett, melyet követően Szélesi Zoltán szövetségi edző így értékelt:

“Rövid ideje vettük át a csapatot a stábommal, eddig csak négy edzésünk és két mérkőzésünk volt együtt. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a fiúk nagyot léptek előre azóta, hogy elmondtuk nekik az elképzeléseinket, és megmutattuk nekik a várt játékot. A mai mérkőzésen már egy szervezettebb csapat lépett pályára, jól kivitelezett labdakihozatalokkal és támadásépítésekkel. Sajnos vereséget szenvedtünk, egy gyors, agilis, néhol túlzottan is kemény ellenféllel szemben, akik az egyetlen igazi helyzetüket berúgták. Nekünk elsősorban a helyzetkihasználás terén kell fejlődnünk, hiszen három százszázalékos helyzetünk is volt, de ezeket nem tudtuk értékesíteni. Mindent összevetve azonban elégedett vagyok a srácok teljesítményével, és bizakodóan várom a csütörtöki összecsapást. Lesznek hiányzóink, hiszen néhány játékosnak vissza kellett térnie a klubjához, de bízom benne, hogy azok, akik megkapják majd a lehetőséget, élni is fognak vele.”