Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-győztes támadót igazolt az AS Roma – HIVATALOS

Hosszas várakozást követően az AS Roma a vasárnapi napon hivatalosan is bejelentette legújabb érkezőjét…

Az AS Roma csapata a vasárnap délutáni órákban erősítette meg, hogy 1+2 évre szóló megállapodást kötött a Torinótól való távozása után szabadon igazolható Andrea Belottival.

A 28 esztendős gólfelelős klubváltása körül évek óta pletykáltak, de hét éven át erősítette a szebb napokat is látott “bikákat”. Belotti a 2016-2017-es szezon során 26 gólt szerzett, és egy csapásra számtalan európai topcsapat figyelmét vonta magára, azonban azt követő két idényben együttesen sem ért el ennyi találatot (10 és 15), a 2019-2020-as kiírást pedig bár ígéretesen kezdte, a kényszerszünet által keresztül húzott bajnoki szezont végül 16 találattal fejezte be. Az ezt követő idényben 35 fellépésén 13 gólt szállított a bajnokságban, míg a legutolsó évében sérülésektől korlátozva csupán nyolc bajnoki találatot szerzett.

Belotti az elmúlt hét esztendő alatt minden sorozatot figyelembe véve 251 mérkőzés alatt 113 gólt lőtt a Torino színeiben.

A “farkasok” a nyári korábbi szakaszában ugyancsak ingyen szerezték meg Paulo Dybala és Nemanja Matic játékjogát, míg Georginio Wijnaldum a PSG-től kölcsönben tette át székhelyét az olasz fővárosba.