Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nincsenek könnyű helyzetben Londonban, ahol az Arsenal és Héctor Bellerín is arra várnak, hogy végre egy mindenkinek megfelelő ajánlat futhasson be a védőért. Állítólag csak klt klub jöhet szóba a spanyol légiós esetében.
(Photo by Trevor Ruszkowski/ISI Photos/Getty Images)
Héctor Bellerín korábban alapember és csapatkapitány is volt az Arsenalban, ám sérülékenysége nem tett jót a renoméjának. A még mindig csak 27 éves védő már az elmúlt idényt is kölcsönben töltötte, mégpedig a Real Betis-nél. A sevillai együttestől könnyek között jött el, ám azóta sem felejtette el, hogy igazi álma, hogy visszatérhessen az FC Barcelona kötelékébe.
Állítólag az olasz bajnokságban érdekelt Sassuolo képes lenne kifizetni és megfizetni Bellerínt, azonban ő csak vár a barcelonai ajánlat befutására.
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…