Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli szélsőjével erősített a Lille – HIVATALOS

A francia csapat a nápolyiak sokat nélkülözött szélsőjét kaparintották meg jutányos áron…

A Lille együttese hivatalosan is bejelentette, hogy mindenben megegyeztek a Napoli csapatával Adam Ounas átigazolásáról. A “LOSC” mindössze 3 millió eurót fizetett a 25 éves támadóért, aki 2024-ig szóló szerződést kötött újdonsült csapatával.

A 19-szeres algériai válogatott szélső 2017-ben igazolt a nápolyi alakulathoz a Bordeaux gárdájától, azonban sosem sikerült igazán gyökereket vernie az olaszoknál, így az elmúlt három szezonban rendre kölcsönadták őt. A Napoli színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 62 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 7 gólt szerzett.