Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ez a kapusok meccse volt, döntetlen a Merseyside-derbin! – videóval

Az idény során már a negyedik alkalommal hullajtott értékes pontokat a Liverpool FC az angol élvonalbeli bajnokságban: a 6. forduló nyitómeccsén a városi riválissal, az Evertonnal ikszeltek a Vörösök (0–0). A találkozó leginkább a nagyszerű védésekről szólt.

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

Az már az első félidőben érzékelhető volt, hogy az idényt egyébként gyengén kezdő Everton játékosai a derbire alaposan összeszedték magukat, megvolt az a bizonyos extra motiváció. Ugyan Frank Lampard együttese a labdabirtoklást tekintve alulmaradt ellenfeléhez képest, a veszélyesebb helyzetek mégis a hazaiakhoz fűződtek: a nyári igazolás Neal Maupay és a remek formában lévő Anthony Gordon is közel járt a vezetés megszerzéséhez, nem beszélve Tom Davies-ről, aki a kapufát találta el egy külsős tekeréssel. A Vörösök részéről Darwin Núnez fejjel került helyzetbe, ám a labda a kapu fölé szállt, így nem változott az eredmény a szünetre.

A fordulást követően Jürgen Klopp gárdája többször is hosszú ideig a kapujához szorította az Evertont, ám hiába próbálkozott Núnez, Luis Díaz vagy a csereként beálló Roberto Firmino – Jordan Pickford mindannyiszor állta a sarat, talán élete egyik legjobb meccsét fogta ki. Persze derbihez méltóan a túloldalon is adódtak komolyan lehetőségek a kontráknak köszönhetően, ám a támadók kivétel nélkül elszórakozták a lehetőségeket, igaz, ehhez Alisson Becker is nagyban hozzájárult. A mérkőzés végén mindkét együttes közel járt a győzelemhez: míg Dwight McNeil csavarását Alisson védte káprázatos vetődéssel, addig Mohamed Salah a kísérlete a kapufán csattant a végső sípszót megelőzően.

A Liverpool az újabb botlásával egyelőre az 5. helyen áll a Premier League tabelláján, az Everton pedig 14. a táblázaton, továbbra is nyeretlenül. Előbbi alakulat a Wolverhampton fogadja a következő fordulóban, míg utóbbi a jelenlegi listavezető Arsenal vendége lesz.

Anglia, Premier League, 6. forduló
Everton FC – Liverpool FC 0–0 (0-0)
Helyszín: Goodison Park; Játékvezető: Anthony Taylor
Sárga lap: Onana (38.), Pickford (90+6.), ill. Van Dijk (76.), Fabinho (90+2.)

Everton: Pickford – Patterson, Coady, Tarkowski, Mykolenko – Davies (Gueye 61.), Onana, Iwobi – Gordon (McNeil 82.), Maupay, Gray. Vezetőedző: Frank Lampard.

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Milner 59.), Gomez, Van Dijk, Tsimikas (Robertson 59.) – Elliott (Matip 80.), Fabinho, Carvalho (Firmino 46.) – Salah, Núnez (Jota 80.), Luis Díaz. Vezetőedző: Jürgen Klopp.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további programja:

Szombat
16:00 Brentford – Leeds United (Spíler 1)
16:00 Chelsea – West Ham (Match 4)
16:00 Newcastle United – Crystal Palace (Match 4)
16:00 Nottingham Forest – Bournemouth
16:00 Tottenham Hotspur – Fulham (Spíler 1)
16:00 Wolverhampton – Southampton
18:30 Aston Villa – Manchester City (Spíler 1)

Vasárnap
15:00 Brighton – Leicester City (Spíler 1)
17:30 Manchester United – Arsenal (Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Clasamente oferite de SofaScore LiveScore