Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: fordított a Lazio ellen, így újra az élen a Napoli! – videóval

Fővárosi vereséggel ért véget az olasz élvonalbeli bajnokság 5. fordulójának egyik legjobban várt mérkőzése: a Lazio ugyan korán vezetéshez jutott a Napoli ellen, végül mégsem sikerült pontot tartani a Stadio Olimpicóban.

(Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)

A találkozónak egyenlő pontszámmal vágtak neki a felek. A Lazio már a 4. percben megtörte a jeget, méghozzá Mattia Zaccagni révén, aki Felipe Anderson középre tett labdáját lőtte a hosszú alsóba nagyjából 18 méterről. A nápolyiak még az első játékrészben egalizálni tudtak, a nyári igazolásnak, Kim Min-Jae-nek hála, így a szünetben 1–1-el vonultak az öltözőbe a játékosok.

A fordulást követően a vendégek alaposan a kezükbe vették az irányítást, ami a 61. percben csúcsosodott ki: a grúz válogatott Khvicha Kvaratskhelia remekül érkezett André-Frank Zambo Anguissa beadására, kapásból a hálóba bombázta a labdát. Ezen felül a második játékrész leginkább a vitákról szól, ennek eredményeként a játékvezető 6 alkalommal is felmutatta a sárga lapot – még az edzők is figyelmeztetésben részesültek. A három pont viszont Nápolyba került.

Győzelmével a Napoli élre állt a Serie A tabelláján, míg a Lazio 8 ponttal a hetedik a táblázaton. Luciano Spalletti gárdája a Speziát fogadja a következő fordulóban, míg a Sasokhoz a Verona utazik majd.

Olaszország, Serie A, 5. forduló
SS Lazio – SSC Napoli 1–2 (1-1)
Helyszín: Stadio Olimpico; Játékvezető: Simone Sozza
Gólszerzők: Zaccagni (4.), ill. Kim (38.), Kvaratskhelia (61.)
Sárga lap: Milinkovic-Savic (67.), Felipe Anderson (69.), Cataldi (69.), Sarri (90. – pályán kívül), Marusic (90+4.), ill. Spalletti (81. – pályán kívül)

Lazio: Provedel – Lazzari (Hysaj 84.), Patric, Romagnoli, Marusic – Milinkovic-Savic, Cataldi (Basic 75.), Luis Alberto (Vecino 53.) – Felipe Anderson (Cancellieri 84.), Immobile, Zaccagni (Pedro 53.). Vezetőedző: Maurizio Sarri.

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Kim, Mário Rui (Olivera 90+2.) – Zambo Anguissa, Lobotka (Ndombele 90+2.) – Lozano (Politano 45+3.), Zielinski (Elmas 68.), Kvaratskhelia (Raspadori 68.) – Osimhen. Vezetőedző: Luciano Spalletti.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Szombat
Fiorentina 1–1 Juventus
Milan 3–2 Inter

Vasárnap
12:30 Cremonese – Sassuolo (Sport 2)
15:00 Spezia – Bologna (Sport 2)
18:00 Verona – Sampdoria (Sport 2)
20:45 Udinese – Roma (Sport 2)

Hétfő
18:30 Monza – Atalanta (Sport 1)
18:30 Salernitana – Napoli
20:45 Torino – Lecce (Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore