Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: az Old Traffordon lett oda az Arsenal hibátlan mérlege! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapját a Manchester United és az Arsenal rangadója zárta.

(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

Az első percekben igyekezett saját kapuja elé szorítani az Arsenalt a Manchester United együttese. A „Vörös Ördögök” a 8. percben közel jártak a gólszerzéshez, de Eriksen közelről nem találta el a kaput. A vendégek veszélyes ellentámadásokkal jelezték, hogy komoly veszélyt tudnak jelenteni az igencsak feltolt védelemmel játszó Unitedre, és ebből a 12. percben Martinelli gólt is szerzett, ám egy szabálytalanság miatt érvénytelenítették a találatot. A 32. minutumban ismét az Arsenal alakított ki egy veszélyes helyzetet, de David de Gea nagy bravúrral hárítani tudott. A 35. percben aztán a hazaiak megszerezték a vezetést, egy szépen felépített támadás végén az új szerzemény, Antony talált a hálóba, 1-0!

A második játékrész elején az Arsenal magához ragadni a kezdeményezést, és Saka révén kapufáig is eljutottak. Az angol szélső a 60. percben aztán már bevette a kaput, miután egy kapu előtti kavarodást kihasználva Martinez lábai között ellőve a labdát eredményes tudott lenni, 1-1! Nem sokáig örülhetett azonban az egyenlítésnek Arteta legénysége, a 66. percben Fernandes kiugratása után ugyanis Rashford vette be Ramsdale portáját, 2-1! Szűk 10 perc elteltével megduplázta az előnyét ten Hag csapata, egy újabb szép kiugratást követően Eriksen hozta kihagyhatatlan helyzetbe Rashfordot, aki nem hibázta el a ziccert, 3-1! A véghajrában ugyan mindent megpróbált az Arsenal, hogy közelebb zárkózzon ellenfeléhez, végül nem jártak sikerrel, így 5 győzelem után elszenvedték első vereségüket a szezonban.

Manchester United – Arsenal 3-1 (1-0)
Helyszín:
Old Trafford Vezette: P. Tierney
Gólszerzők:
Antony (35.), Rashford (66., 76.) ill. Saka (60.)
Sárga lapok: McTominay (71.), Maguire (81.), Eriksen (90+4.) ill. Saliba (24.), Jesus (77.), Saka (87.)
Kiállítás: -ill.-

Manchester United: de Gea – Malacia, Martinez  (Maguire 80.), Varane, Dalot – Eriksen, McTominay, Sancho (Fred 67.), Fernandes, Antony (Ronaldo 58.) – Rashford (Casemiro 80.) Vezetőedző: Erik ten Hag

Arsenal: Ramsdale – White (Tomiyasu 80.), Saliba, Gabriel, Zinchenko (Fabio Vieira 74.) – Lokonga (Nketiah 74.), Xhaka, Saka, Ödegaard (Smith-Rowe 73.), Martinelli – Jesus Vezetőedző: Mikel Arteta

A mérkőzés összefoglalója:

A 6. forduló eredményei:

Szombat:
Everton 0-0 Liverpool
Brentford 5-2 Leeds United
Chelsea 2-1 West Ham United
Newcastle United 0-0 Crystal Palace
Nottingham Forest 2-3 Bournemouth
Tottenham 2-1 Fulham
Wolverhampton 1-0 Southampton
Aston Villa 1-1 Manchester City

Vasárnap:
Brighton 5-2 Leicester City
Manchester United 3-1 Arsenal

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore